01.

 >( Upon This Dawning - Embrace The Evil )<

 Egy sötét utcán siettem a főnökhöz. Már rég elmúlt 10 óra. A zsebemben lévő pisztolyt szorosan markoltam. Leheletem látszott a levegőben. Az utcában egyetlen fényforrás volt,egy lámpa. Az egész utcára sötétség borult. Tudom hogy követ,hiszen hallom a lépteit. Nehéz olyas valakitől elmenekülni,akitől úgy sem tudsz,főleg ha nem is szeretnél.. Mindig tudja minden egyes lépted. Elmenekülhetnék, akár el is rejtőzhetnék, hogy soha ne találjon meg...de minden egyes próbálkozás, után hagyok egy apró jelet, amiből mindig ki tudja következtetni hogy merre is tartok. Félek. Félek hogy egyszer véget vet a bujdosásnak, nem látom akár csak egy fél percre is, félek hogy végleg eltűnik. Tudom,hogy akár meg is ölhet,vagy bármilyen más kegyetlen dolgot művelhet velem, ahogy azt a barátnőmmel tette. Egy gyilkos,egy őrült más szóval nem is tudnám leírni, hisz magával ragadta a banda,de mégis ha szemébe nézek egy ártatlan fiút látok aki régen volt,aki szenved,bánja amit tett. Nem tudok elfejteni egy olyan embert akivel nagyon közel álltunk egymáshoz, emlékeim kínból fakadó sikolyát hallom, nem értem mit akar... miért tette. De már nem az a célom,hogy segítsek rajta, hanem az ,hogy megbosszuljam amit tett. Már egy éve hogy meghalt a barátnőm,senki sem tudta kideríteni, hogy ki a gyilkos. De én tudom..hiszen állandóan itt ólálkodik körülöttem. Nem maradt már senkim. Csak magamra számíthatok és rá,bármilyen furcsa de biztonságban érzem magam míg itt van, és figyel miközben a saját halálát követi. Talán észre sem veszi hogy ez egy hibás döntés. Bármikor hátra fordulhatnák,és szíven lőhetném. Ehelyett csak sebesen szedem a lábaimat. Biztonságos ? Vagy még sem olyan amilyennek látszik? A sétából lassacskán futás lesz. Ha előbb megszabadulok a fogságától talán könnyebb lesz a levegővétel,és nem érzem magam veszélyeztetve.
 Halk léptei  elhalkultak,csak is az én bakancsom kopogását lehetett hallani. Talán már megint  egy lépéssel előttem jár. A sötét utca árnyai lesben állnak melyből,bármikor előtörhet. Nagy gondolkodásban,teljesen más utcában kötöttem ki. Fogalmam sincs hogy hol vagyok. A lámpák pislákolni kezdtek,és a sötétből elő törő fényekből egy hatalmas villanás lett,ami miatt kiégett minden villany. Csak megfagyva álltam ott,a félelemtől mozdulni sem tudtam. Nem tudtam hogy hol vagyok,és semmit sem láttam,hogy fogok visszatalálni? Még mindig mozdulatlanul álltam a sötétben.egy vérfagyasztó sikolyt hallottam ami miatt késztetést éreztem, hogy elmeneküljek. Úgy futottam mint még eddig soha. Nem voltam valami jó tesiből,egy pár perc alatt kifáradtam,de jelen pillanatban úgy éreztem hogy 1km-t is le tudnék futni. Az adrenalin szintem 5x-re nőtt,a szívem épp hogy csak ki nem ugrott a helyéről. Sohasem féltem még ennyire mint most. Az életemért futottam,bár igaz nem tudtam hogy mi lehetett-e. Egy "jó" ember oda ment volna és segített volna neki. De én még mindig normális vagyok képletesen,és még mindig rossz. A pisztolyt kivettem a zsebemből és úgy futottam tovább... Nem tudtam másra gondolni,csak is arra hogy biztonságban a főnökhöz érjek. A nagy piros kaput már 10méterrel tőlem meg láttam. Egyre csak nehezebb lett a lélegzet vétel. A lábaim lelassultak én pedig a földre zuhantam. Soha ezelőtt nem éreztem még ilyet. Mintha hátba döftek volna valamiféle nyugtatóval. Közel éreztem magam a halálhoz. Nehezen,de minden erőmet összeszedve belekapaszkodtam a mellettem lévő kapuba és megpróbáltam felhúzni magamat. A bénító hatás átjárta az egész testem. Olyan voltam mint egy élő-halott. A bőrömön piros kiütések keletkeztek a semmiből,a tüdőmbe nem jutott oxigén ezáltal számon át lélegeztem. Lassú tempóban haladtam a főnökhöz. Nem éreztem a végtagjaimat,mintha csak dísznek lennének és semmi másnak.
 Nagy nehezen eljutotam a házhoz. A kaput kinyitva  újból összeestem. Nem volt támasztékom hogy feltudjak állni,így hát a koszos és vizes betonon kúsztam fel a lépcsőig összeszedve minden piszkot és mocskot a földről. Jelen esetben már rég nem érdekelt, hogy hogyan nézek ki. Csak biztonságos helyen akartam lenni és tudtam, hogy Denis mindig biztonságot nyújt nekem. Ő volt a legjobb,mindenkinek a példaképe. A legjobb vezér Lengyelországban. Hozzá hasonlók sem életek sokáig,ugyanis Denis mindig előttük járt így mindig kitudta őket cselezni valamivel. Később pedig már csak hullákat találták meg. Senki sem mert vele szembeszállni,mindenki félt a haláltól,gyávák voltak. Megérdemelték amit Denistők kaptak.
 Ezekkel a gondolatokkal ,fogtam meg az ajtó kilincset majd minden erőmet beleadva megnyomtam a csengőt. Nem kellett sokat várnom,egyből nyílt az ajtó,ami miatt beestem a házba. Fejemet a földről felemeltem és semmi jele nem volt az előbb történteknek. Tudtam mozgatni  a karjaimat ,és semmiféle piros kiütések nem voltak jelen a testemen.

- Ziven,hahó... Hallasz? - Ordított rám hangosan Denis. Nem tudtam megszólalni,csak néztem a szemeibe. Egy bólintással jeleztem hogy hallom amit mond és ,hogy ne ordibáljon tovább mert megsüketülök tőle. - Mi történt veled? Már egy órája meg kellet volna érkezned. Hol voltál? - Még most sem tudtam megszólalni,mintha megnémultam volna. A fejemet oldalra billentettem,ahol láttam a többieket. Volt ott egy fiú. Aki ismeretlen volt számomra,kíváncsivá tett. Ijedt tekintetéből lekövetkeztettem ,hogy új itt. Olyan ártatlannak látszott,már azt hittem hogy ideszalad hozzám.

 Hirtelen éles fájdalom nyílalt a karomba egy hangos sikollyal együtt. A hátamra feküdtem majd erősen szorítottam a vállamat. A fejemet a fájdalom forrásához irányítottam. Ez lehetetlen,nem emlékszem semmire. Nem hittem a szememnek,egy nagy vértócsa vett körül,ami az enyém volt. A fájdalom úgy hasított belém,mint még soha. Iszonyatosan ömlött a vér belőle,azt hitték meghalok. Nem kellet sok hozzá.

Mire vissza néztem a többi tag eltűnt,csak az ismeretlen fiút láttam. Csak mozdulatlanul állt,talpig feketében. kicsit sem volt átlag kinézete,nagyon is különbözött a többitől.

- Miért állsz még itt? Már egyszer elmondtam hogy menjetek el innen. Nem lehet megérteni? - Üvöltött rá Denis. A fiú túlságosan is félénk,tudjuk hogy Denis milyen ha ideges ,de elszaladni az túlzás...  Bele kell jönni,ez nem gyerek játék. Egyszer majd Ő is rájön. Viszont a vérvesztességtől kezdtem eszméletemet veszteni,nem tudom mit történik körülöttem ami eléggé nagy baj. Azt hiszem,hogy nekem annyi. Nem érzek semmit.